Érd,Kis-Duna utca 7-9.

5 ajtós Fiat 500L

Hír megjelenése: 2012.02.17
Még a hivatalos bemutató előtt felfedte a Fiat kiskategóriás egyterűjét. A gyári képek alapján örülhetünk, hiszen pofás kisautó lett. Az ötajtós 500-as a Genfi Autószalonon debütál és még ez évben viszont láthatjuk a márkakereskedésekben. A műszakilag és árban is vetélytársa, lesz a hasonló kategóriát képviselő többi márka modelljének. A Fiat szerint, egy egyterű kényelmét és belső méreteit kínálja egy kompakt SUV emelt hasmagasságával és képességeivel. Talán pont ezért választották egyszerűen az 500L nevet a kocsinak, ahol az L betű az angol "large" szót jelöli, ami magyarul azt jelenti, hogy nagy, terjedelmes. Persze ez csak átvitt értelemben, a három ajtós 500-hoz képest gondolhatták, hiszen így is a kisebb egyterűek közé fog tartozni. Hossza 414 centiméter, szélessége 178, míg felfelé 166 centiméterrel fog magasodni. A méretek növekedéséből következik, hogy a tengelytávot is jócskán meghosszabbították, így a most gyártásba kerülő öt személyes változat mellett, később egy hét személy befogadására is képes 500-as bemutatását is ígéri a gyártó. Az autó az alap háromajtós gömbölyded dizájnjában készül, de az oldalablakok és a hátsó kisablak találkozásáról az új Panda is eszünkbe juthat. Ellenben nem az 500-as és nem is a Panda platformjára épül, hanem a nagyobb Fiat Punto padlólemezével osztozkodik. forrás: a5.hu

Munkatársaink


Autócentrum Szabó | Fiat Szabó
Cím
2030 Érd, Kis-Duna u. 7-9.
Telefon
Nyitva tartás
Értékesítés:
Hétfő-Péntek: 08:00-17:00
Szombat: 09:00-13:00
Vasárnap: Zárva

Szerviz/Alkatrész:
Hétfő-Péntek: 08:00-17:00
Szombat-Vasárnap: Zárva
ÜNNEPEK ALATTI NYITVATARTÁS:
2024. dec. 21. (szombat) 9-13 óra között
2024. dec. 23. (hétfő) 8-16 óra között
2024. dec. 24. (kedd) ZÁRVA
2024. dec. 25. (szerda) ZÁRVA
2024. dec. 26. (csütörtök) ZÁRVA
2024. dec. 27. (péntek) ZÁRVA
2024. dec. 28. (szombat) ZÁRVA
2024. dec. 30. (hétfő) 8-16 óra között
2024. dec. 31. (kedd) ZÁRVA
2025. jan. 1. (szerda) ZÁRVA
2025. jan. 2 (csütörtök) 8-17 óra között

Visszahívást kérek



Weboldalunkon sütiket (cookie-kat) használunk annak érdekében, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek.
Az adatvédelmi tájékoztató tartalmát megismertem. A tájékoztató ismeretében hozzájárulok a sütik használatához. További információk